A szájból származó szemétszag. == DIA Könyv ==

Avraham Bogatir hét napja

Apex nasi, azaz a Gellérthegyről minden város olyan, mint egy hangyaboly - mit se tudni afelől, hogy kinek mit hoz a jövő - moccanatlan meleg - mit rejt a föld mélye - arkangyaltollsuhogás - miért ragyog aranysárgán a tulipán - ami volt, az van, ami van, az volt.

Forró és moccanatlan levegő nehezedett a városra, mintha egymáshoz préselt üveglapok súlya nyomná össze a házakat.

  • Ők azt mondták: Őrületbe estél Őmiatta, akit szeretsz.
  • == DIA Könyv ==
  • Galandféreg bika jelei
  • Paraziták a test gyógynövényes kezelésében

A hegyoldali sétautakon a gyöngykavicsok apró, szabálytalan gömbjei szétszórták a fényt, a friss lábnyomok felett halovány párafelhőcskék lebegtek, aztán eltűntek, felszívódtak, mintha soha nem is lettek volna. A tompa morajlásból néha kivált egy-egy autóduda, egy-egy felbőgő motor hangja, mint ahogyan a forróságtól bizonytalan körvonalúvá olvadt háztetők fölött feltűnt valami kis emberi helminták, füstpamacs, aztán eltűntek, felszívódtak nyomtalanul, akárha soha nem is lettek volna.

A repedezett deszkájú padocska előtt is úgy szikrázott a fény, hogy nem volt más, csak csillogás, csak a moccanatlan meleg.

Calaméo - Stephen King - Az - 1. kötet

Nem, nem is üldögéltek: Bárány Ádám hanyatt feküdt, végignyújtózott a padon, és fejét, a híresen Nagyorrú Fejét a nő ölébe fektette. Az ujjaimat. És a kezét lassan húzta el Bárány arca előtt, és közben megbillegtette az ujjait, mintha csak tétován intene valakinek. Integet valakinek, aki a bokrok mögött, a fák tövében, odalent, a hidak alatt, a házak között áll. Áttetsző, kiszámíthatatlanul libegő függönyök. Ugyan, miként lehetne egy városban huzat, ha nem is mozdul a levegő?

És hirtelen megrezdülnek körös-körül a levelek, megrezdülnek a fák és a bokrok, mert tényleg meglódult a levegő, lám, a szájból származó szemétszag imént még üveglapok közé szorult a város, most pedig meghajolnak az ágak, sőt, mintha odalent ringatózni kezdene a híd is, fehér csat az ezüst hajfürtben.

Calaméo - Stephen King - Az - 1. kötet

Az Erzsébet híd, ahol hajdan megállás nélkül csattogott át az omnibusz, messze kihajolt a kocsis a hídpénzes házikó mellett, aztán máris a készenlétben tartott harmadik lóra figyelt, hogy mikor kell bekötni a másik kettő mellé, leugrani, s menet közben eligazítani az állatokat, visszakapaszkodni a lépcsőre, szorítani a vasrudat, lógázni, hogy könnyedén fusson a kocsi a híd ívének tetejére.

Az Erzsébet híd, ahol most hangtalan, fényes bogarak az autók, vadonat bőrű hernyók a buszok. Megjött a szél, és a város fölött az eddig makulátlan kékséget egyszeriben felhőfoszlányok pettyezik, nocsak, nézi Bárány Ádám a bárányfelhőket, nocsak, néznek vissza a bárányfelhők Bárány Ádámra, a tudnivágyó, nagyorrú férfira, aki a Gellért-hegy oldalában, az Erzsébet híd fölött, a vízesés és szent Gellért püspök keresztet tartó karja fölött hanyatt fekszik egy repedezett deszkájú padon, és a fejét egy nő ölébe hajtja, a szájból származó szemétszag a házakra, férfi a nőre, álmos szemekkel nézi az arca előtt billegő ujjakat, bizony, az előbb csupán a forró remegés, most pedig a szél, a város, ahol gyökereket növesztve kapaszkodnak a házak a földbe, ahol összenőtt a föld, a tégla és a beton, de ide-oda hajladoznak a kémények és meg-meglibbennek a háztetők, a cserepek a szájból származó szemétszag, mint az egymásra simított levelek, susognak a falak, szaladgálnak a bárányfelhők, kicsi sárkányok, egy-egy háztömb rajtuk a nehezék.

parazita nomád parazita kerekférgek ascaris

És Gábriel előre nyújtott kezében aranyszínnel ragyog a kettős kereszt. Hallgasd csak mi van itt, itt belül. Vagy ne is, ne hallgasd, ne fülelj, ne csinálj semmit. Hagyd, hogy a füled halljon helyetted, szorítsd ide az arcod, és hagyd, hogy a tested válaszoljon, hiszen úgyis okosabb nálad, a tested ismer téged, de te nem ismered őt.

Ám a nő puha ujjai, simító keze mozdulni sem a szájból származó szemétszag. És akkor odalentről, a folyó felől hirtelen zeneszó hangzott fel, Az én szívem úgy ver, kiabálta egy férfihang, a szájból származó szemétszag rögtön el is csuklott panaszosan, Amikor rád gondolok, mindjárt szomorú vagyok A szájból származó szemétszag a sok jó haver, ahogy az én szívem ver Bizony szép.

A mellei a budai hegyek, a bozontos öle a Margitsziget, egyik arca Buda, a másik arca Pest, a dunaparti házak csillogó fogak, egyik combja Kelet, másik combja Nyugat, előttem van Észak, hátam mögött Dél, felettem a Nap, soha le nem nyugszik, soha fel nem kél. Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz. Nagy csapat galamb rebbent fel a Gellért püspök szobrát övező oszlopsor tetejéről, fehér-szürke villanások, köröztek a víz fölött, madarat formázó madárfelhő.

Robbanás, amit csak a madarak hallanak. Hogy a házak gubancos gyökerekkel kapaszkodtak a földbe, és közöttük az ezüst szalag. De nem ám.

amikor a pinwormok kimásznak étel a rossz leheletért

Milyen volt a nagy árvíz, amikor Lágymányosnál szétterült a víz, zátonyok és zúgók nehezítették a folyást Hiába készültek a pestiek, budaiak és óbudaiak a zajlásra, torlaszok keletkeztek az új átvágásokban, és január elejére a város környékét elöntötte a víz. Amikor pedig február végén megindult az olvadás, ráadásul esők is érkeztek, nem volt, ami megállíthatta volna a folyót, kiáradt a Vizivárosban, áttörte az ideiglenes gátat a Belvárosnál és a váci gátat a külső-Terézvárosban.

A Csepel-szigetnél hatalmas torlasz keletkezett, a víz alulról elöntötte a Ferenc- és Józsefvárost, és amikor a kétfelől érkező ár összeért, éjjel tizenegy órakor ezerhuszonkilenc centiméterrel tetőzött Óbudán és Budán. Pesten fél méter és három méter között volt, víz borított el mindent, házak dőltek romba, mint az egymásra illesztett kockák, ha kiütik a legalsót. A legkülönösebb azonban az volt, hogy a jeges víz kimosta a házak alól a földet is, olyannyira, hogy a visszamaradt iszapban egyszeriben egymás mellé süppedtek az előkerült hajdani földrétegek, s velük mindaz, amit addig rejtegettek: kőbalták és obszidián nyílhegyek, az avar sírok díszei, fegyverek és kancsók, longobárd kardok, kifehéredett lókoponyák, kun, magyar, besenyő és szláv csontok, zsidó tekercstartók a szájból származó szemétszag szájból származó szemétszag német paizsok, török jatagánok és olasz parfümös üvegcsék.

Stephen King - Az - 1. kötet

Csakhogy mindezen kincsek, ahogy előtűntek egymás alól, egymás fölül a földből, egyszeriben porrá omlottak, mert megérintette őket a sok-sok évszázadnyi idő és a sok-sok évszázadnyi levegő, volt és most már nincsen, és aki látta, legalább annyira nem hihette, mint aki csupán hallott róla, hol van, hol vannak, kérdezhette bármelyikük, se itt, se ott, a szűnni nem akaró esővel leszivárogtak újra a földbe, ahová tétettek és ahonnan vétetnek unos-untalan.

Ahogyan már a felbukkanásukat is előre jelezte a különös illatuk, úgy az eltűnésük után napokkal, hetekkel később is varázslatos szagok lebegtek a sáros föld felett, mert Ádámka, ezek a porrá omlott fegyverek, csontok és kincsek most is ott vannak lent, Budapest földjében, és a bokrokban, a fákban, a falakban, ha valaki kételkedne, emelje csak fel a fejét, szimatoljon a szájból származó szemétszag a házak közt keringélő illatokba, mindegy, hogy hol, az óbudai Amfiteátrumnál, a budai Vár alatt, az Oktogonon, bizonyosodjon meg róla, hogy Budapest a földkerekség legillatosabb városa, és ez nem lehet ám csak a folyó, nem lehet egyszerűen a virágok, a fák szaga, Budapesten kiérzik a szélből a hajdani rómaiak, avarok, szlávok, törökök, zsidók, rácok, kunok, besenyők és olaszok, németek a szájból származó szemétszag magyarok testének fűszere, minden, amit kívül és bévül hordoztak magukkal, amit elvittek a föld alá, s ami a szerteporladt csontjaikból keletkezett Csoda-e, hogy ezt a sok illatot nem tudta eltörölni gyógyszerek méregtelenítésére két világháború sem?

Nem csoda, bizony nem csoda, ezeket az illatokat nem tudta és nem tudhatja elfújni semmi szél, nem moshatja el semmiféle víz, látod, Ádámka, hát ezért, hogy Budapest a világ legszebb illatú városa, s ezért vagyunk mi itt, ebben az illatrengetegben.

A szobalány rémülten nyit be a hálószobába. Öt percig sem hagyjátok aludni az embert! Muszáj az ajtókat csapkodni, mint valami gőzkalapácsot?

És ha azt kérdezik tőled, micsoda város ez? Igaz, hogy a pusztulás vár ránk?

a paraziták hatékony kiűzése folyami féreg parazita

Feleld azt, nem igaz. Mert a pusztulás már itt van velünk és itt is marad.

Avraham Bogatir hét napja

De ahogy aki megszabadul az élettől, az megszabadul a haláltól való félelemtől is, éppen úgy, mint ahogyan aki benne él a pusztulásban, annak nincsen félnivalója az elmúlástól.

És Illatok-Illata Farkas Katalin felemelte a tenyerét a Világra-Kíváncsi Bárány Ádám szeméről, a gellért-hegyi repedezett deszkájú padon ülő férfi és nő egymásra mosolyogtak, következhet a csók, a szerelmetes pecsét, a boldog cuppanás, csakhogy odalentről, a budai rakpartról szokatlan zaj, mi is ez?

Nem érek rá ilyen repedtsarkúakra, takarodj a kocsi elől! Csakhogy mire a nőhöz ért, az egy fekete rudacskát kapott a szájból származó szemétszag a karján himbálózó táskából, és se szó se beszéd, gázt fecskendezett a kocsis szemébe, majd habozás nélkül futásnak eredt. Úgyis elkapom ezt a a szájból származó szemétszag Csattogva indult a lucernás kocsi a menekülő nő után, fújtattak a lovak, szóródtak végig az aszfaltra a lucernakígyók, de legalább megindult már a forgalom, ha a lovak gyorsabban szaladnak, gyorsabban szaladhatnak mögöttük az autók is, ha gyorsabban szaladnak az autók, gyorsabban él a város is, van aki többet él, van aki többet lát, de a mozgás jobb, mint a szájból származó szemétszag mozdulatlanság, nem igaz?

Látod, Budapest a szerelem városa És az autók morajlása és a parti köveknek ütődő hullámok füstölt omul paraziták összeolvadt, és ebből a tompa zúgásból néha kivált egy-egy autóduda, vagy egy-egy felbőgő motor hangja, mint ahogy a forróságtól bizonytalan körvonalúvá olvadt háztetők fölött feltűnt valami gőzbodor, füstpamacs, aztán eltűntek, felszívódtak nyomtalanul, mintha soha nem is lettek volna.

Összepöndörödő levelek.

  1. Karinthy Frigyes: Címszavak a Nagy Enciklopédiához II.
  2. Még nem volt megtöltve, csak ismerkedtem a súlyával.
  3. Villámgyorsan répát tekert a törölközőjéből és Lucas fenekére csattintott vele.
  4. Paraziták turboslimtól
  5. John Sandford - Meztelen préda
  6. Ebédhez ülnek.
  7. EMIL AJAR: ELŐTTEM AZ ÉLET
  8. Parazitáktól való tisztítás vélemények

Oda, ahol már gömbölyödik. Hunyd be a szemed. Volt egyszer, valamikor hajdanában, régmúlt messzi időkben egy ember. Egy ember, akinek mindene megvolt, amit szem-száj kívánhat, csak éppen aludni nem tudott. A szájból származó szemétszag az éj leszállt, az egész világ elszenderedett, a madarak elhallgattak, szárnyuk alá dugták fejüket, és elpihentek fészkükben, az állatok behúzódtak odvaikba és barlangjaikba, elhevertek és elszundítottak, az emberek becsukták boltjaikat és műhelyeiket, hazamentek földjeikről, az úton járók betértek a fogadókba, még a hontalan csavargók is szállást kerestek maguknak, s előbb-utóbb mindenkinek szemét lefogta puha kezével az álom, csak ez a szegény ember bolyongott álmatlanul, mert hiába hajtotta volna fejét bársony- és selyempárnákra, csak nem jött az álom a szemére.

Ezért inkább föl-le kóborolt, néha pedig álruhába öltözött, és sétált hajnalig is, benézett az ablakokon, és csöndes, sóvárgó paraziták a test ellenőrzésében figyelte a város lakóit, akik édes, mély öntudatlanságban hevertek az ágyukban. S vigyázott, hogy föl ne keltse őket, mert legalább a mások álmában akart gyönyörködni.

Mert álmodni, tudod, Ádámka, álmodni a legszebb mind között. Egyszer, ahogy ez az ember a város utcáin bolyongott, a nagy csöndességben zümmögő zene ütötte meg a fülét. Mintha lantot pengettek volna, és valaki halkan, nagyon halkan énekelt volna hozzá.

Honnan származnak a gének? - Carl Zimmer

Magas falhoz ért, fa emelte lombját a fal fölé, és a zene innét hangzott, szinte olvadozni érezte tőle a szívét, s egész testét oly módon lankadozni, mintha a legédesebb álom kezdené környékezni. Ügyes ember volt, fölkúszott a fa törzsén, elbújt a lombban és belesett a fal mögé. Kertet látott, tele virággal; éppen kelt a hold, elöntötte ezüst fényével a kertet, és mintha minden ezüstből lett volna, a virágok fehér kelyhe, az utakon a kavicsok, a bokrokon a levelek, még a pázsit is, csak a tulipánok ragyogtak sárgán, mint az arany.

A a szájból származó szemétszag közepén pedig volt egy kis lugas, a lugasban pad volt, s a padon egy lány ült, valami lantot pengetett, s a lant pengését zümmögő énekléssel kísérte. Gyönyörű szép lány volt, a férfinak úgy tetszett, szebbet még nem is látott életében; erősen meg kellett kapaszkodnia egy ágban, mert szédült attól, amit látott és hallott.

De a szájból származó szemétszag megkapaszkodott, megrezdült a fa lombja. A lány fölfigyelt, letette a lantot, nyugtalanul jobbra-balra tekintett, aztán fölállt, besietett a házba. A férfi egy ideig várt fent a lomb közt, hogy hátha visszatér a lány; de mert hiába várt, egy idő múlva lekúszott a fáról, hazament, s le se hunyta a szemét, oly türelmetlenül várta, hogy megvirradjon. Apró, kicsi füstpamacsok a háztetők fölött.

Lebegnek, gomolyognak, mint a kimondásra váró szavak. Érezd, ahogy növekszik benne az élet.

John Sandford - Meztelen préda

Pillanatról-pillanatra, percről-perce, óráról-órára. Érezd, hogy egyik nap olyan, mint a másik. Mert ami lesz, az már megtörtént, és ami megtörtént, az sohasem változik. És ami volt, az van is, és ami van, az volt. Nem ketyeg az óra, nem pereg a homok, a folyón hangtalanul a szájból származó szemétszag a hullámok, eltűnnek, és már jönnek is vissza.

Másnap, amikor a lanttal éneklő lány megszökött a szerelem elől, hogy megőrizhesse a saját szerelmét, az az aludni-nem-tudó ember szörnyű haragra gerjedt, s rettenetes szenvedésében bosszút esküdött a város minden leánya ellen. Ahogy leszállt az est, fegyverek csörögtek, vasak csattogtak, fáklyák lobogtak. Félelem szállt a városra. De akkor egy lány lépett az bosszúálló elé, hogy első legyen a pusztulásban.

S amikor szolgák jöttek, lángot hoztak, térdet hajtottak az ember előtt, s meggyújtották a széke mellett jobbról és balról a két kristálykelyhű lámpát, az a lány fogott egy párnát, s úgy helyezte el az ember széke és a terem sarka közt, hogy középütt legyen, és mesélni kezdett.

És az az ember, ahogy a mesét hallgatta, a szájból származó szemétszag érezte, hogy a szíve mind jobban megkönnyebbedik, és a lelke mind porhanyóbbá a szájból származó szemétszag, és mintha már az álom magvai is kezdenének csírázni benne. Így volt másnap, és így volt harmadnap, estéről estére, éjszakáról éjszakára.

Stephen King - Az - 1. kötet

A lány mondta egyik mesét a másik után, úgy, amint itt következnek. Mert, mondta, ami lesz, az már úgyis megtörtént. Ami megtörtént, mondta, az soha nem is változik. Mert ami volt, az van, és ami van, az volt. Nasus externus, avagy a folyóparti késő nyár - csíkos lósörény és vörös porfelhő - dumm-dumm, mondja a tengerjáró dugattyúja - a kerti üveggömbben a Nap - kilyuggatott fekete selyem az ég - összekoccanó poharak - meggyújtják a gázlámpákat már - repülő kövek - lepkehímzés a párnahuzaton - lesújt a sétabot - zongoratakaró és légyláb - hogy mire várnak, nem mondja meg senki sem.

Későre jár, lassan elmúlik a délután, meleg még a levegő, ám a napközbeni ájult csendből már kezd magához térni az erdő, és a sűrű felől hűvösség támad, ráadásul a hangok, micsoda sustorgás ez, innen is, onnan is motozások, ágroppanások és zizzenések kelnek, különösen, ahogy a gödrös földúton végigdöcög a pokrócokkal bélelt, bőrüléses, könnyű kis lovas kocsi, cséza, vagyis cshééza, ahogyan a folyóparti ház asszonya mondja, cshééza, kissé vontatottan és oda sem figyelve, éppen, akárha egy készséges cselédet szólítana, unottan és szomorkás fáradtsággal, de azért soha nem tévesztve el a megfelelő hangsúlyt, nem tévesztve az odaillő szót.

Talán mert azt hinné, hogy a szájból származó szemétszag egy ilyen apró változás is kizökkentheti a megszokott rendet? Talán mert gondolkodik rendről és kizökkenésekről, talán mert nem, milyen volna, ha elpattanna a fonalakat összetartó szál, egy óvatlan mozdulat, kicsi vigyázatlanság, és egyszeriben szétbomlik az egész köteg, és akkor se felvenni, se megtartani, mert nem is egyszerűen szertehullik, de rögvest kibogozhatatlanná válik. Maradjon tehát a megszokás, ámbár az az asszony alighanem még akarattal sem tehetné meg, hogy másként szóljon, mint ahogyan szólni szokott, hogy más hangsúllyal távozzanak tőle a szavak, mint ahogyan távozni szoktak, mi is volna az ember, a lehetőségek metszéspontja, micsoda szépségesen és a szájból származó szemétszag hangzik ez, de hol maradnak a bölcsességek arról, hogy miként múlnak el felőlünk a lehetőségek, pörögnek, mint a lejtőn legurított kavics, elhalnak, mint az elkiáltott szavak, zaj hív elő zörgést, zörgésre felel a zaj, csakhogy ezzel legyen még teljesebb a csend, cshééza, ha valaminek nevet adunk, azzal meg is születik.

Bandi és Lujza, így hívják a két lovat, lustán lebben néha a farkuk, rá se hederítenek a legyek.

hogy megtisztítsa a paraziták testét faberlik parazitaellenes szer

Augusztus van és még most is tikkasztó a nyár, az a fajta meleg, amikor kora reggeltől alig láthatóan apró, fényes bogarak szitálnak mindenütt, most röppennek fel a földről, a töppedt levelek alól, az avarból, a gyökerek mellől, a szájból származó szemétszag őket, egyszer csak kibuknak az árnyékokból, s már ott hullámzanak a bokrok fölött, és feljebb, feljebb, feljebb, táncolnak a facsúcsokon, a remegő levegőben, belőlük árad a forróság, belőlük táplálkozik a nyár, izzó pontok, szikrázó, el-eltűnő lángocskák a lombok közti lyukakban.

Az útszélről összehajolnak az ágak, ami alulról indázna felfelé, az máris odaföntről ágazik tovább, ami fentről ereszkedik lefelé, eltűnik, hogy másutt előbújva törjön újra át. Mit nézünk e sátorra tekintve, a leveleket, avagy köztük a réseket az ég felé, mondjunk annyit, hogy amiként nincsen, aki a húsos levelektől láthatná a földből felnyomuló gyökereket, úgy máskülönben, még ha tudjuk is, hogy észrevétlen növekszik, csak azt látjuk, milyen moccanatlan ez a fal.

The Rouge - Marion & Pierre

Bandi és Lujza rövidre vágott sörénye viszont megrezzen minden egyes bólintásuknál, lépés és bólintás, mintha a megkezdett utat helyeselnék, két ló annyi éven át egymás mellé fogva, két kérdés, és egy biztos, hogy Bandi és Lujza nem válaszol, tömött sárga-barna a sörényük, csíkos, mint odafönt a házban a szombatonként a cselédszoba melletti kiskamrából a hajópadló sikálásához előszedett bőrpántos súroló kefék.

Péró, így hívják a kocsist, tömzsi, bajuszos, fekete ember, az a fajta, aki soha nem tud úgy megborotválkozni, hogy máris ne sötétlene az állán a borosta, a haja mint a drót, görnyedten ül, fél kézzel tartja a gyeplőt, a másik keze a bojtos hegyű ostorral a térdére simítva, sötétkék, durva vászonnadrág, fakéregdarabok a körmei. Álmosan, félig lehunyt szemmel nézi Péró a lovakat, fényes bogárszárnyak a csillogó szőrszálak is, néha dünnyög valamit csupán, érthetetlenül elnyelve a szavakat, talán a lovak nevét ismételgeti, talán mást, éppen a magasra nőtt útszéli vaddohány nevét mondja, vagy a jobbra-balra hirtelen megnyíló tisztásokon álló magányos fákról beszél, azt azért ne higgyük, hogy nem róluk, hanem hozzájuk szól, ámbár a szájból származó szemétszag is ne, volna itt történet és emlék éppen elég, még ha nem is mindig szavakból és mondatokból rakódtak össze, vaddohány, legyint Péró aztán szelíden paraziták fejlődési ciklusai ostorral a lovak fara felé.

Hátul pedig a vasalt kerekek húznak kettős szalagot a langyos porba, igaz, ezt meg inkább csak gondolni lehet, tudni azt, aminek minden tudás szerint lennie kell, de most mégsem látható, van is meg nincs is tehát, hiszen lassú felhők szitálnak a kocsi mögött, felszálltak, s nem akarnak mozdulni már.

Elmosódott árnyékok a fák, barna foltok a bokrok, csupán a napfény tör át vörös sugarakkal, porszemek keringenek, kései a délután, vörös felhők, s bennük a gomolygó fekete foltok, vörös felhők derengő arany szegéllyel, mint az emlékek. Hosszú és egyenes az út, úgy a szájból származó szemétszag a kocsi, mintha nem is a fák között gurulna, de odalent, a folyón ringatózna, egyre lejjebb, délnek, a határ felé sodorná az ár, zöld felhők az égen, porfelhőnyi köd a víz fölött.

Két kisgyerek bújik hátul a bőrülések a szájból származó szemétszag, lecsúszva egészen a kocsi padlatára, összekucorodva a lószagú takaró alatt, kisfiú és kislány a szúrós, meleg kunyhóban, zöld sátor, barna sátor, egymáshoz simulva a homályban, nincsenek lovak, nincsenek fák, nincsenek dünnyögések és nincsenek napsugarak, csupa titkos zörgés a világ.

Zumm-zumm, hallod? Járnak odalent a gépházban a dugattyúk, verejtékes munkások fűtenek, az arcuk csupa korom, különben meg teljesen olyanok, mint a Péró, dolgozik a gőzgép, fehér habokat kavarnak a propellerek.

Ez egy óceánjáró ám, három hajócsavarja is forog, vigyázz, hogy ki ne essél, hiszen te még úszni sem tudsz, ráadásul mi van a víz alatt, annyit mondok csak, hogy mindenféle rémséges fenevadak, fűrészfogak és cakkos uszonyok, addig jó neked, míg velem lehetsz. De ha ketten vagyunk, akkor mi ez a csattogás, s vajon honnan jönnek ezek a különös zörgések, és lehet-e egy tengeri gőzhajónak nyári porszaga, lehet-e egy tengeri gőzhajónak csípős lószaga. A kisfiú levegőért kapkodó, hirtelen kiszáradt szájára csöppen fölébe hajló nővére izzadsága, izzadság vagy nyál, sós, ami édes, édes, ami sós, ha nem mondja ki, talán nem is gondol semmit, homlokát felhúzott térdéhez szorítja, talán csak a történet ad paraziták vizsgálata a szavakat, a fölébe boruló pokróc homálya és az erdőn átvágó a szájból származó szemétszag kocsi zörgése, mi van a víz alatt, gondolhatja a kisfiú, mi úszik az emlékek vizén.

Csupán egy alacsony léckerítés jelzi és a gonddal nyírt fű, hogy ez a kert már közvetlenül a házhoz tartozik, de beljebb a kis domboldalon örökzöldek állnak sort a kiszélesedő feljáratig, és fűzfák a bejárat előtt, összehajolnak az ágaik, mögöttük fehérlik az oszlopos tornác. Uzsonnához terített nádasztal a füvön, fehér, lekötött párnákkal a fonatos székek, tányérok, a terítőre fordított poharak. Odébb, a bokrok előtt, a virágágyásnál ottfelejtett öntözőkanna, színes üveggömbök a pirosra mázolt virágtartó karókon.

Hasonlómegbeszélések